2016. év rovara a mezei tücsök

A Magyar Természettudományi Múzeum blogján kiírt internetes szavazás döntött arról, hogy melyik faj kapjon kitüntetett figyelmet a három jelölt (kisasszony szitakötő, mezei tücsök, nagy szarvasbogár) közül. A győztesek eredetileg emberek voltak, akik a Múzsák megszületése után magukon kívül kerültek a gyönyörűségtől, ételről-italról megfeledkezve daloltak, míg meg nem haltak.

"Hallod, hogy cirpel a szentséges éj?
Nyílik a lélek: magát figyeli,
de ráfonódnak a tér idegei,
s végtelen mélység s magasság között
fortisszimóba csap át a tücsök:
szikrázik az i és pendül az ű,
ü-rű-krű, kri-kri"

Szabó Lőrinc

Elnevezése
A mezei tücsök tudományos neve: Gryllus campestris Linnaeus, 1758.
Az első tag a genusznév, ógörög eredetű (γρúλλος), jelentése tücsök, szöcske. A második szó (a faji jelző) latin eredetű, jelentése síkságon levő. Végül a faj leírója és a leírás éve következik. A mezei tücsköt Carl von Linné svéd természettudós írta le a tudomány számára Systema Naturae című művének 10. kiadásában.
Linné - latinosan Linnaeus - fektette le az élővilág tudományos rendszerezésének és és a fajok kettős elnevezésének alapjait. A mezei tücsök magyar neve - számos egyéb nyelven történő megnevezéséhez hasonlóan - a tudományos név tükörfordítása.
A tücsök, nyelvjárásokban trücsök, prücsök, prütyök, szütyőke hangutánzó eredetű szavak, az állat ciripelésére utalnak.

Ciripelő hím mezei tücsök hátulnézetből

A mezei tücsök elhelyezése az állatok rendszerében
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda) Osztály: Rovarok (Insecta) Rend: Egyenesszárnyúak (Orthoptera) Alrend: Tojócsövesek (Ensifera) Családsorozat: Tücsök-szerűek (Grylloidea) Család: Valódi tücsök-félék (Gryllide) Genusz: Gryllus Faj: mezei tücsök (Gryllus campestris)

Tücsökrokonság
Az egyenesszárnyúak (sáskák, szöcskék, tücskök) többnyire közepes vagy nagytermetű, fokozatos átalakulással (kifejléssel) fejlődő rovarok. Szájszervük rágó típusú. Harmadik pár lábuk ugrólábbá módosult. Jellemző rájuk a fejlett hangadással történő kommunikáció. Világszerte több mint 26 ezer, hazánkban 125 fajuk ismert. A tücskök nagyobb részt éjjel aktívak, a talajszinten vagy a talajban élnek. Testük általában hengeres, fejük gömbölyű. Az 5500 leírt tücsökfaj közül 11 előfordulását jelezték Magyarország területéről. Specializált, talajlakó életmódú a lótücsök (Gryllotalpa gryllotalpa), az apró hangyásztücsök (Myrmecophilus acervorum) pedig hangyabolyokban él. A törékeny testű, sárgásbarna pirregő tücsök (Oecanthus pellucens) a nyárvégi, őszi estéket tölti be ciripelésével, a világszerte elterjedt (kozmopolita) házitücsök (Acheta domesticus) elsősorban lakott településeken fordul elő. Kifejezetten nedves területek lakója a mocsári tücsök (Pteronemobius heydenii), rokona az erdei tücsök (Nemobius sylvestris) csak a nyugati határszélről ismert. Olykor kártevő mértékben képes elszaporodni a fekete tücsök (Melanogryllus desertus). A bordói tücsök (Eumodicogryllus bordigalensis) ciripelését gyakran a vasúti sínek közé szórt bazalttörmelékből hallani. A hazai fauna régen ismert tagja a közönséges homlokjegyestücsök (Modicogryllus frontalis), míg a déli homlokjegyestücsök (M. truncatus) csupán néhány éve került elő az Alföld egy-két pontjáról.

Megjelenése
A mezei tücsök nagyjából 2 cm (17-23 mm) hosszú, robusztus termetű rovar. Testének nagy része csillogó fekete. Nagy, gömbölyű fején egy pár hosszú, fonalas csápot, egy pár összetett szemet és három kis fehér pontszemet, valamint rágó szájszervet találunk. A tor nagy részét hátul és oldalt az előtorpajzs (pronotum) borítja be. Két pár szárnya közül az elülső a pergamenszerűen merev fedőszárny. Színük barnás vagy fekete, a tövükön világosabb, sárgás árnyalatú. A szárnyerezet fekete, a nőstények esetében egyszerűbb, sűrűn hálózatos. A hímeken azonban bonyolultabb lefutásúak az erek, mivel a fedőszárny a hangadás szerve is. A második torszelvényen erednek az áttetsző hártyás szárnyak, melyek legyezőszerűen összehajtogatva rejtőznek a fedőszárnyak alatt. Mindkét pár szárny viszonylag rövid, nem éri el a potroh végét. A mezei tücsök röpképtelen rovar. Lábai szintén feketék, a harmadik pár (az ugróláb) combja a tövén alul narancsos-barnás színű. Rövid, vaskos ugrólábaival nem tud nagyokat szökkenni, legfeljebb apró ugrásokra képes. Gyors futással mégis egy szempillantás alatt eltűnik szükség esetén. Elülső végtagjain a lábszár tövén ovális, hártyával borított hasíték figyelhető meg, ez a mezei tücsök hallószerve. Potroha végén egy pár hosszú fartoldalék (cerkusz) látható, a nőstényeknél pedig hosszú, vékony és egyenes tojócső is nyúlik hátrafelé.

Táplálkozás
A mezei tücsök vegyes táplálkozású: állati és növényi eredetű táplálékot egyaránt fogyaszt. Többnyire az utóbbiak dominálnak az étrendjében, (pl. fűfélék magvai, levelek, gyökerek), de kisebb talajlakó állatokat is elkap, illetve tetemeket is megrág. A sokszor tömegesen előforduló és kiadós méretű tücskök gyakran szolgálnak madarak, hüllők, emlősök vagy ragadozó ízeltlábúak táplálékául. Különösen a tavaszi időszakban jelentenek fontos élelemforrást - többek között olyan ritka és fokozottan védett fajok számára, mint a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) vagy a kék vércse (Falco vespertinus). Gyepes területeken ugyanis gyakran az egyenesszárnyú rovarok teszik ki az ízeltlábú biomassza nagy részét. Ezek többsége (a sáskák és szöcskék) azonban peteként telel át, ezért tavasszal még kevéssé laktató apró lárvák - szemben a tücskökkel, amelyek nagy lárvái ekkor vedlenek imágóvá.

Bővebben >>