Édekes történetek

Gólyagyász

A következő szomorú történetet az 1980-as évek végén, Tóth József tanár úr mesélte el nekem, mivel tudta, hogy természetvédelemmel, azon belül madárvédelemmel foglalkozom. Már ekkor elhatároztam, hogy ha egyszer alkalmam lesz rá, akkor megjelentetem valamilyen formában.

Józsi bácsi közben nyugállományba vonult, a falumúzeum létrehozásán fáradozott, mikor újra kapcsolatba kerültünk a Kóka természeti értékeit bemutató szerény kiállítás megbeszélésén. Ekkor megkértem, hogy írja meg az esetet saját megfogalmazásában. 2004 március 24-én adta át a kéziratot, amelyet most megosztok Önökkel.

" A hosszú hideg tél után már nagyon vártuk a tavasz eljövetelét, az első gólya megérkezését. A plébánia kertjében volt egy öreg akácfa, azon egy nagy terebélyes gólyafészek, ahová éveken át jártak lakóik. Itt a vizenyős rét mentén keresték táplálékukat. Annak idején még esténként békakuruttyolástól volt hangos a környékünk, amit nagyon szívesen hallgattunk. A gólyáknak kiváló táplálékul szolgáltak, terített asztal volt számukra ez az élőhely, amikor megkezdődött a költési idő. Hamarosan kikeltek a tojásokból az apróságok. Csillapíthatatlan étvágyukat a gólyaszülők igyekeztek bőséges táplálékkal kielégíteni.

Ezután jöttek a problémák a gólya mamának és papának. Rákényszerültek, hogy néha-néha csibehúst vigyenek a kicsinyeiknek. (Abban az időben még szinte minden háznál tartottak baromfikat, a kotlóstyúkok szabadon vezetgették kiscsirkéiket a környéken.-a szerkesztő megjegyzése) A csirketartók ezt nem nézték jó szemmel és jelentést tettek az akkori körzeti megbízottnak, hogy tegyen valamit érdekükben, mert ez így nincs rendjén. Egy vasárnap a kora reggeli órákban, 6 óra tájékán megjelent a körzeti megbízott és szolgálati fegyverével kilövöldözte a védtelen kisgólyákat a fészekből. Mint aki jól végezte dolgát elvonult, hátrahagyva a fészekből élettelenül kizuhant gólyafiak tetemét. A gólyapár egy ideig a fészek peremén búslakodott, majd csendben elrepültek.

Még aznap délután 4-5 óra körül megható és szomorú látvány tárult a szemünk elé, amikor lementünk a kerbe. A "gólyafán" gólyák megszámlálhatatlan serege lehorgasztott fejjel gyászolta a kivégzett kisgólyákat. Jó néhány madár a fa fölött körözött. Nehéz elképzelni, hogy milyen ösztön vezérelte a rengeteg madár összejövetelét, mikor a környező községekben csak két-három gólyapár tanyázott. Az akkor ittlévő vitéz Falvay József esperes plébános lefényképezte a gyászoló gólyasereget és jelentette a Madártani Intézetnek, de ennek érdekében nem történt semmiféle felelősségre vonás. Ezután többé nem örülhettünk a tavaszt hozó kedves madarak fészekrakásának, nem gyönyörködhettünk a kertben óvatosan lépegető, sétáló gólyáinkban. Csak az emlékük maradt meg számunkra."

Kóka, 2004. március 24.
Tóth József Nyugalmazott tanár


Az eset az 1960-as években történt, minden évben megjelent egy-két gólya a fa közelében, de nem költöttek többé a fészekben. 1987-ben tataroztuk a fészket, de hiába vártuk a fészekfoglalókat. A magányos öreg akác még néhány évig állta a böjti szelek rohamát, csak néhány ágán sarjadt levél, de szilárdan tartotta magát mindaddig, míg a földtulajdonos kapzsisága megpecsételte sorsát. 2003-ban kivágták a közel száz esztendőt élt famatuzsálemet.

Kertész László

"Fehérneműraktár" a gólyafészekben

Ez az esemény 1963-66 között történt, hogy melyik évben pontosan arra már a történet főszereplője sem emlékszik, talán 6-7 éves volt ezidőtájt. Szülei sajnos már nem élnek, ők tudtak volna biztos információval szolgálni ezzel kapcsolatban. Vér László barátom az eset főszereplője, akivel hajdanán osztálytársként koptattuk a padokat a kókai általános iskolában. Laci szülei abban az időben dinnyetermesztéssel foglalkoztak, ez az életforma megkívánta, hogy a család nyár elejétől a dinnyeszezon végéig kint éljen az úgynevezett földkunyhóban. Csak a munkálatok befejeztével költöztek vissza a faluban lévő házukba.

A falusi fiúk nyári ruházata elég egyszerű ruhadarabokból állt, amit az édesanyák a helyi ruházati boltban vásároltak meg, akkori lehetőségeikhez mérten. Tehát nem a Plazában, vagy valamelyik bevásárló központban vették meg az Adidas, Nike, stb. divatos holmikat, mivel ezek akkor még nem léteztek. Az akkori ruházat a következő volt; csodálatos koromfekete "klottgatya" ami térdig ért legalább és ritkán volt méretes, inkább 1-2 számmal nagyobb a kelleténél, abból a praktikus meggondolásból, hogy jövőre is jó lesz! A szerencsésebb gyerekek a kék színű-változathoz is hozzájutottak időnként, de csak színbeli különbség volt, a méretezés ugyan az. Atléta trikó, vagy ing, a legtöbb esetben semmi (félmeztelen). A lábbeli egy félcipőszerű tornacipő (dorkó), ritkább esetben szandálka, leggyakrabban semmi, mezítláb, (ne kopjon az a cipő!) Ehhez dukált még az úgynevezett "csikós" frizura, ami minimális hajzat volt a fejtetőn. Ahogy így visszaemlékezem, talán az "Indul a Bakterház" Bendegúzára hasonlítottunk leginkább. A valósághű korrajz útán következzen a történet.

Ezekben az időkben a nyarak nagyon melegek voltak, sűrűn alakultak ki kisebb zivatarok, de amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak is a fellegek és kis idő múlva újra ezerágra sütött a nap. A Paskom határrész patakfelőli oldálán vizenyős, zsombékos rét pompázott, viszhangzott a környék a békakoncerttől. Három lakott gólyafészek volt a faluban, a felnőtt gólyák gyakran tartózkodtak a kaszálón. Az egyik napon a dinnyeföld mellett kiteregetett ruhák közül Laci barátom száradó klottgatyáját szemelte ki egy gólya, csőrébe vette és a család rosszalló kurjongatásait, szidalmazását figyelmen kívül hagyva sebesen szárnyalt a falu irányába a fészkéhez a megkaparintott kinccsel. A családfő mérgében kerékpárra pattant és dohogva kerekezett a mintegy két kilométerre lévő Kossuth Lajos utcai fészekhez. Létra segítségével felmászott és diadalmasan hozta le a gólya által elorozott klottgatyát. Elmondása szerint volt itt bugyi, melltartó és egyéb ruhafoszlányok, papír és zsinegdarabok. Minden amit a szemfüles gólya megtudott kaparintani falukörnyéki portyázása során és beépített a fészkébe.

1982-ben költöttek gólyák utoljára ebben a fészekben, 1987-ben tataroztuk, de többé már nem foglalták el. Néhány éve a fát kivágták. 27 éve nincs Kókán lakott gólyafészek, (2009) annak ellenére, hogy készítettünk számukra egyet a Kenderföldek területén 2003 márciusában. 2008-ban áthelyeztük a Pesti u. 3 sz. alatti kert végébe.

Budapes 2009. 09. 21.
Kertész László

Darvak a ködben-(Koszt, kvártély.)

2003. november 14-én pénteken történt a következő nem mindennapi esemény. Ezen a napon szolgálati ügyben Budapesttől kb. 150, Kókától kb. 200 km-re voltam, mikor a feleségem telefonált, hogy hívjam fel apósomat, mert valami fontosat akar mondani. Ritka madárvendégek tartózkodnak a kertünkben és nem tudja mitévő legyen. Hívom a papát , aki izgatottan mondja, hogy 17 példányból álló darucsapat álldogál a kerítés mellett, befelé nézegetnek és ő úgylátja, hogy szeretnének bejönni az udvarba. Azt hittem viccel, vagy halucinál, vagy esetleg felhajtott néhány pohárral, de ő váltig állította hogy darvak és bebocsájtást kérnek, öreg és fiatal madarak. Mondtam neki; hogyha be akarnak menni, akkor engedje be őket. Rögtön hívtam telefonon Kepes Zsolt természetvédelmi őr barátomat és Laczkó Andrást, mind a ketten tagjai a kókai munkacsoportnak, de sajnos egyiket sem értem el. Jó lett volna egy bizonyító erejű felvételt készíteni. Fotó sajnos nem készült, de szerencsére az egyik szomszéd szemtanúja volt az esetnek. Apósom a következőképpen mesélte el ezt a hihetetlen eseményt következő találkozásunkkor.

Sötétedés előtt nem sokkal a tyúkól ajtót zárta be éppen, amikor megpillantotta a kerítés mellett álldogáló darvakat. Odasietett a kertkapuhoz, kinyitotta és a darvak komótosan, minden félelem nélkül besétáltak, szemezgettek a tyúkok részére kitett élelemből. Megálltak a szalmakazal mellett, rövid ideig tollászkodtak, majd nyugovóra tértek. Apósom pirkadatkor izgatottan sietett hátra, a darucsapat már a kapu előtt várta. -Jóreggelt! köszöntötte a társaságot, majd óvatosan kinyitotta a kaput. Kiballagtak mellette, rendezték soraikat, egy láthatóan öreg madár a csoport élére állt és megindultak libasorban a Kenderföldek irányába. Néha felcsípték a földről az elhullott kukorica szemeket, közben halk torokhangon kommunikáltak. -Viszlát!- suttogta a Papa a kertvégi ködben eltűnő darvakat figyelve.

Az 1980-as években néhány alkalommal már figyeltünk meg darvakat Kóka térségében, amint vonultak a Hortobágy irányába. (Utólsó magyarországi fészkelését az 1910-es években Fonyód környékén jegyezték fel. Azóta csak véletlenszerű költési próbálkozásairól vagy kellően nem bizonyított megtelepedési kisérleteiről tudunk. A darvak Észak-Európában és Ázsiában a lakott területektől távoli lápokon vagy a tavak, folyók nádasaiban költenek. Szeptember elején a hideg beköszöntével útrakelnek dél felé. Vonulásuk során hosszú heteket pihennek a Hortobágyon. Míg korábban széles sávban vonultak az észak-afrikai telelőterületek felé, három-négy évtizede a vándorlási útvonal egyre jobban beszűkült a Kárpát-medencére, azon belül a Hortobágyra. Ma már a Magyarországon átvonuló darvak 95 százaléka a Hortobágyon keresztül halad dél felé. Míg 15 évvel ezelőtt alig háromezer daru pihent itt meg, ma már számuk eléri az 50-60 ezret. A másik jelentős darugyülekezőhely Kardoskút térségében van).

A mi esetünkben valószínű, hogy emberhez szokott madarak voltak, ugyanis néhol kukoricával etetik őket a vonulásuk során. Az, hogy miért pont a Pesti út 3 szám alatt kértek szállást nem tudni, talán nem véletlenül került a ház falára a ”Madárbarát Kert” tábla.

Budapest, 2009. 09. 24.
Kertész László

Darvak

Az őszi égen darvak szállnak,
Beszédes, kósza, szürke darvak,
Szárnyuk tolla a felhőt veri:
Tovább nálunk már nem maradnak,-

Messze szállnak az őszi égen,-
Új, táj új élet várja őket,-
Útjuk során sárguló rétek,
S fák köszöntik a költözőket.

Egyhangú krujuk messze hangzik,
A szél elkapja, s játszik véle,
Én is meghallom, rám hull,- s megfog
A szálló darvak halk beszéde...

Hívnak engem, s én velük mennék,
De, jaj, a földhöz vagyok kötve,-
Ők a szél szárnyán szállnak,-
S csak néha néznek le a földre...

Gyöngybagoly a misén

1987 nyarán történt, ekkor még Kókán laktunk a Pesti utcában. Csengetnek a kapun, ahogy megyek kaput nyitni, látom az oszlop és a kiskapu közötti résen, hogy a kókai kántor Kiss Jucika nyomja a csengőt folyamatosan. Kérdezem, hogy miben segíthetek? Jucika pedig cérnavékony hangon mondja;- Laci, a Jó Isten áldjon meg, gyere gyorsan, mert a templomba berepült egy bagoly és nem tud kimenni. Magamhoz vettem a dobóhálót, meg egy hosszúszárú bőrkesztyűt és indultunk a templomba. Menetközben Jucika sajátságos hangján meséli, hogy a bagoly napközben az orgonán üldögél, de amikor játszani kezd a hangszeren, a padokban ülő hívek feje fölött vitorlázik ide-oda, riadalmat okozva. Igyekeztem hogy ne nevessem el magam, hát nem kis erőfeszítésembe került!

Mikor megérkeztünk tényleg az orgonán üldögélt, fél szeme csukva volt, a másikkal engem tartott szemmel. Emelem a hálót, ekkor átlibbent a közeli ablakpárkányra ahol sikeresen rádobtam a hálót. Az egész akció kb. 10 perc alatt lezajlott. Jucika hálálkodó szavai elől sietve hagytam el a templomot a gyöngybagollyal. Hazaérve megvizsgáltam, sérülés nem volt rajta és a kondícióját is jónak itéltem. Sötétedéskor útjára engedtem, egy darabig a kertünkben lévő akácfán üldögélt és a tollait rázta néhányszor, majd betájolta a templomtornyot és elrugaszkodott.

Néhány hónap elteltével újra jött Jucika, már sejtettem miért. Ekkor már talán félórát is űztem a madarat kisebb pihenőket beiktatva, mire sikerült megfognom. Nem nagyon tetszett őkelmének a dolog, ezt csőre kattogtatásával jelezte. Pár hónap elteltével újra keresett Jucika. Már megsem vártam, hogy elmondja miért jött, fogtam a hálót és a kesztyűt és mentem. Útközben elhatároztam, hogy kiderítem hogyan jut a templom belsejébe a bagoly, mert már kezdett unalmassá válni a dolog a számomra, meg azt sem szerettem volna hogy megsérüljön. Most már megdolgoztatott rendesen, esélyt sem hagyott hogy a közelébe férkőzhessek. A karzatról le az oltárig, majd vissza az orgonához. Ez néhányszor megismétlődött, reménytelennek tünt a befogás. Ekkor kinyitottunk az oltár közelében egy ablakot, amelyen szerencsésen kiröppent.

Felmentem a padlásra és keresni kedtem a nyílást ahol le tudott ereszkedni a beltérbe. Ahogy vizsgálódok a félhomályban, látom hogy a boltozat közepén fény szűrődik fel. Hát itt a lejárat gondoltam. Valaki véletlenül, vagy akarattal elmozdította a boltozat közepén lévő szellőző fedelét. Visszahelyeztem a fedelet és ezzel pontot tettem az ügy végére. Azóta Jucika nem keresett bagolyügyben.

Budapest, 2009. szeptember 28.
Kertész László